Annak ellenére, hogy azt mondtam, hogy a következő (ez) a bekezdés már a könyvről fog szólni, hazudtam. Meg kell szokni, hogy Királyvárban mindenki hazudik, és mindenki jobban csinálja Sansánál.
 A trónok harca a Tűz és jég dala könyvsorozat első kötete, valamint a tv-sorozat címadója, általánosságban is a köznyelvi címe az egész teremtett világnak. A nagyközönség előtt a Tolkien óta megírt legnagyobb fantasyeposz első részeként emlegetett mű 1996 augusztusában jelent meg, majdnem három hónappal a születésem előtt. Ijesztő, nem?
 A mű sikeres volt, de Magyarországra csak 2003 -ban ért el, és nem volt olyan nagy hullámverés körülötte. Én elég olvasott ember vagyok, több könyvekkel kapcsolatos fórumot is látogatok, de nem hallottam róla egészen sokáig (az is igaz, hogy a könyvesboltokban már régen nem lehetett kapni, amikor én a saját pénzemből rendszeresen kezdtem el vásárolgatni). Az egészen sokáig azt jelenti, hogy addig, amíg a sorozat fel nem kavarta a vizeket. Csakúgy, mint a Gyűrűk ura esetében, a Trónok harcát is a filmesítés mentette meg attól, hogy eltűnjön a fantasyk süllyesztőjében.
 Az előtörténet röviden: A világon két általam ismert kontinens van, Westeros és Essos. Westerost az erdő gyermekei lakták, akik valamiféle pozitív erdei varázslók voltak, és feltehetőleg a Mások ellen harcoltak (akik pedig zombiseregeknek parancsoló jégvarázslók, fanatsysan megfogalmazva). Később megérkeztek az Elsők (Első emberek) akik nagyrészt kiűzték az erdő gyermekeit, de aztán békét kötöttek, átvették a vallásukat. Ők bronzzal és vassal voltak felfegyverezve. Később jöttek az andalok, akik már acéllal, és elűzték az Elsőket mindenhonnan, kivéve Északot, ami egy vékony nyakkal (a Nyak) van összekötve a lenti résszel. Mind az Elsők, mind az andalok Essosról jöttek, gondolom. Kialakult hét királyság (a Hét Királyság), és mindenki élt boldogan, amikor is a történet előtt úgy háromszáz évvel új hódítók jöttek Westerosra. Ők a Targaryen dinasztia, akik sárkányokkal hódították meg a világot, és az elpusztult Valyria vidékeiről jötte. Háromszáz éven át uralkodtak, míg néhány nagyúr felkelést robbantott ki, ami a Targaryen ház bukásához vezetett. Ekkor koronázták királlyá Robert Baratheont, aki segítőjének Jon Arrynt tette meg. A történet tizenöt évvel később, Jon Arryn halálával kezdődik el.
 A sok Trónok harcát nem olvasott/látott embertől előre is elnézést kérek, ezek értelmetlen nevek, helyek, címek, de hát ez van. Nem tudom máshogy leírni. Az első könyv vitatható főszereplője semmiképp sem a Prológusban szereplő Will, aki rövid szereplését követően rögtön a fejezet elején meghal. Eddard Stark, az első fejezet központi karaktere jóval főszereplősebb benyomást tett rám.
 A Starkok a hét nagy uralkodói ház egyikeként vannak elkönyvelve, Északon uralkodnak, amely egymagában is megközelíti az összes többi királyság (annak ellenére, hogy nem igazi királyságok, csak kormányzói területek) területét. A Starkok (savanyú népség, valamiért sötétbarna hajjal, hiszen tudjuk, hogy az északiak mindig sötét hajúak. Van ellenben egy család, ahol mindenki szőke, de ők déliek. Ezek a gének...) az Elsők leszármazottai. Eddard Stark és Robert Baratheon közösen robbantotta ki a felkelést, amikor a király fia elrabolta Stark nővérét, akibe Robert szerelmes volt. Amikor ezt megtudták, Brandon Stark (Eddard bátyja) Királyvárba (a fővárosba) lovagolt, ahol árulás miatt letartóztatták, és felszólították Rickard Starkot (az apjukat) hogy menjen oda ő is, felelni a fia bűneiért. mindkettőt megölték. És akkor kirobbant a felkelés.
 Mi még fontos információ? A hét nagy ház: Baratheon, Stark, Lannister, Tully, Arryn, Martell, Tyrell. Még meg kell említeni a Freyeket, és a Greyjoyokat. Ezekről mindenki elégséges információt talál az interneten. Vannak még a Targaryenek. Fontosabb szereplők a családok tagjain kívül még a Véreb és a Lovagló Hegy, Petyr Baelish, Varys a Pók. Többen nem igazán.

 Mielőtt részletesen belemennék magába a Trónok harca világába szeretnék egy rövid és meglehetősen nagyszájú fejtegetést lefuttatni itt, az emberek és istenek előtt arról a néhány dologról, ami szerintem nagyon jellemző Martin világára. Ezek lehetnek jó, rossz dolgok is, mindenki ítélje meg magának, én főleg az idegesítő részeket emelem ki. Ezek számomra zavaróak egy bizonyos limit elérése után. Van amit Martin ír, és van amit Martinról írnak, ilyen is lesz, olyan is.
1.) A Tolkien-örökség: Mindenki úgy jellemzi a Trónok harcát, mint a legnagyobb fantasyeposzt a Gyűrűk Ura óta. Egész pontosan úgy állítják be, mintha két nagy titánja lenne a műfajnak, a Gyűrűk Ura meg a Trónok harca. Ez alapvetően téves és káros is. rengeteg jó fanatasy van, amely nem a méretével próbálja lehengerelni a rajongót, hanem tényleg nyújt valami újat. Tolkien műve a film miatt lett híres, a könyvben jóval kevesebb fantáziát találtak, de a film után már nagyon felkapott lett. martin írása egyáltalán nem újító jellegű, csak a platform miatt tűnik annak. Amikor mi fantasyről beszélünk, ott a Tolkien alapú irodalomra gondolunk, goblinokra és hasonlókra. Teljesen elkülönítjük a többé-kevésbé pontos történelmi regényektől. Az igazság az, hogy a Trónok harca nem több egy olyan történelmi regénynél, amely egy kevés mesébe illő lénnyel kiegészítve fantasyvé alakult. Annál ikább történelmi, hogy minden hely, és esemény valami megtörténtet és létezőt újít fel. Martin pedig megpróbál felnőni ehhez az elváráshoz (R. R.). Rossz ez? Nem, de mindenesetre nem forradalmi.
2.) Az étkezés: Valami ami nagyon idegesít egy könyvben az az, hogy ha az akár ilyen, akár olyan módon felizgat. nem feltétlenül kell rosszra gondolni, a szexualitáson kívül másra is gondolok, például éhessé válok tőle (a Trónok harca "szabadon kezelt szexualitása" valahogy nem áll közel hozzám; főleg nem a sorozaté). Martin valószínűleg roppant telhetetlen ember lehet, legalábbis abból kiindulva, hogy a könyvekben mindenki mindig zabál! Egy idő után igencsak terhessé válik elolvasni fejezetenként, hogy hatféle reggelit zabál mindenki. Ha valaki nem éppen kastélyban van, ahol kedvére válogathat a középkor ismert kétszáz receptje közül, akkor valószínűleg száraz kenyeret, fekete hurkát, száraz sajtot és hagymát fog enni, amit élvezetes akár fejezetenként kétszer is elolvasni. nem kevésbé azt a fordulatot, hogy Arya szerencsének érezheti magát, mert egy darab húst is talált az ételében. Elhiszem, hogy meg akarja ismertetni a világot (főleg azért, mert nem természetes világról van szó, és ezzel a természetesség érzetét akarja kelteni), de könyörgök, ne a hasunkon keresztülpróbáljon elcsábítani.
3.) A szexualitás: Nem zavar kifejezetten, ha egy könyvben van ilyen jelenet is. Sok fantasy tabuként kezeli, főleg a Gyűrűk Ura, ahol mindig kivágták a Frodó és Samu közötti kémia minden megnyilvánulását, de rengeteg olyan könyv van, amelyik az obszcenitás nélkül is meg tudja ezt oldani. Például a Druon-trilógia, a Kis nagy ember, és még sok másik. Martin világában a szex amúgy is arról szól, hogy ki csavargatja kinek a mellbimbóját. Lehet, hogy ez a mellbimbó-fetisiszta barbárokat felizgatja, én ennél kicsit többre számítottam a "szabadon kezelt szexualitás" említésekor.
4.) A fegyverek: Egy nagyon érdekes része az embernek a képzelőereje. És most a maga fajtájára (idézőjelben) pozitív képzelőerőre gondolok. Például arra, hogy nagyon ügyesen tudjuk az előző generációkat kevesebbnek, rosszabbnak, ostobábbnak vagy silányabbnak elképzelni. Éppen ezért jól is esett, amikor Martin világában a lovagokat nem lassú, mozogni alig bíró embernek írták le, akik a lovukra is alig tudtak felszállni. De itt véget is ér a pozitív része a dolognak, mivel Martinnak elképzelése sincs arról, hogy hogyan is működnek a fegyverek. Ez persze nem baj, de ha már a kétszáz létező középkori fogásnak utána tudott nézni, akkor egy kicsit átnézhette volna ezt is, lévén talán (egy nagy, grandiózus harcról szóló könyvben) fontosabb, mint a hami. Példának okáért csak a "kard a háton" téveszmét nevezném meg, valamit azt, hogy mindenki sodronyingben és bőrmellényben jár, de aki körülnéz, az talál még rengeteg utalást arra, hogy ez gyengén lett átnézve (például Tyrion és a fejszéje).
5.) A fantasy hajszolása: Az első pontban már kifejtettem, de itt is kiérek azért rá, mert fontosnak érzem. Nem feltétlenül rossz, de azzal együtt, ahogy tálalják a történetet pusztán átveréssé alacsonyult le. Igen, megint az újításokról beszélek. Mint minden rendes fantasy, ez is tartalmaz néhányat az elengedhetetlen és kihagyhatatlan (csak a hangzás kedvéért írtam két jelzőt ide) elemek közül. Mik ezek? Egy fém, ami könnyebb, de erősebb az acélnál. Észak menő, észak fellázad. Egy sötét hatalom, aminek a célja az emberiség elpusztítása, és össze kell fogni ellene. Kell még? Van rengeteg. Kezdve azzal, hogy Tolkien fantasztikus módszerét ellesve itt is rengeteg dologra utal, és úgy beszél róluk, mintha teljesen egyértelmű lenne mindenkinek, közben meg semmit nem tudunk róla addig, amíg ki nem adnak egy unalmas teremtéstörténettel kezdődő kiegészítő könyvet... itt még nem tartunk. Szóval van még sok minden.
 A következő bejegyzésben már belekezdek az első könyvbe. Köszönöm a figyelmet, és további jó szórakozást!

 Annak ellenére, hogy a könyvsorozatnak nem ez a neve, én ezt használom. És nem azért, mert a sorozat olyan jó - sőt, a sorozat szerintem kifejezetten gyenge és elrontott -, hanem azért mert jobban összefoglalja a történéseket addig, ameddig a könyv tart, mint a Tűz és Jég dala.
 Állítólag George R. R. Martin (a könyv hátuljáról idézve) "sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe". Ugyanitt láthatjuk az állítólagos "árnyalt karakterábrázolást" és a "szexualitás nyílt kezelését". Hát ez egy hazugság. Akárkinek meséltek erről a könyvről, vagy sorozatról, mindenki azt hallotta, hogy itt bizony nincsenek jók, rosszak, csak személyiségek. És hogy ez még érzékletesebb legyen, bizonyos szereplők szempontjából adja elő a történetet. Akkor tegye fel a kezét, akik szerint a Starkok a csúnya gonoszok, a Lannisterek pedig a jók. Senki sem fogja. Egy az egyben látszik, hogy ki jó, és ki nem, viszonylag kevés csavarral. És mivel húsz-harminc szereplőre van szorítva a leírások száma, ezért mindig ugyanaz, alig-alig különböző elképzeléseket kapunk egyik vagy másik karakterről. Az egyetlen igazán kétséges szereplő Jamie, akit tényleg több szemszögből megfigyelhetünk, és tényleg van jellemfejlődése.
 Ami pedig az újítást illeti; ne nevettessük már egymást. Minden a történelem nagy másolása. A Stark-Lannister harc a rózsák háborúja (York-Lancester) és így tovább. nem azt mondom, hogy nem jó, de átverik az embereket ezzel az eltúlzott ömlengéssel. Én három könyvet olvastam Martintól olvasó éveim alatt eddig, a Lázálmot, a Hét királyság lovagját, és egyet amire nem is emlékszem. Az nem hagyott bennem mély nyomot (talán csak egy novella volt), viszont a másik kettő igen, mert azok sokkal jobbak voltak, mint a trónok harca valaha is lesz. Egyrészt azért, mert ez már az elejétől fogva nagyon úgy tűnik, hogy Daenerys trónra jutásáról fog szólni, másrészt meg azért, mert csak és kizárólag arról szól, hogy hogyan halnak meg előbb a szimpatikus, majd a kevésbé kedvelt karakterek. Ez nem a trónok harca, ez az elvágott torkok éneke...
 A könyv azért tetszik, bár annyira nem jó, mint mondják. A végére szeretnék majd megosztani pár gondolatot arról, hogy szerintem hogyan megy tovább, melyik karakternek mi a szerepe, ki merre megy, kiből ki lesz, vagy ki-kicsoda. Ezek fontos kérdések. Nemsokára megírom majd az első rész elemzését.

 Mi is a legjobb példája az emberei kreativitásnak? Hát, összességében a Star Wars nem annyira. Elég sablonos, annyira azért nem is király a története. Valószínűleg azért imádom annyira - mert hardcore eredeti-trilógia fan vagyok - mert fiatalon láttam, és úgy beépült az életembe. Ez meg is magyarázza azt, hogy miért is utálom annyira az új trilógiát. Egyszer össze is fogom gyűjteni.
 A Star Wars mindenesetre nagyot alakított, és bár a filmek könyvesítése elég ratyira sikeredett, mára már könyvek tucatjait - ha nem százait - lehet ebben a témában olvasni. A magam részéről elég nagy gyűjtő vagyok, és általában a képregény-könyveket (és a képregényeket) leszámítva összeszedem őket, akár kánon, akár nem, akár elfogadott, akár feketén van megírva. A magam részéről bele is kontárkodtam az írásba, de az sajnos már eltűnt arról az adatbázisról, ahová lementettem. Vagy szerencsére.
 Az utóbbi leárazás során én is megálltam egy hírlevélen (most épp nem a könyvesboltból szereztem be őket), és gyorsan meg is rendeltem néhányat, ami elég ígéretesnek tűnt. nem tudom, hogy ebből mi lesz, az ilyenekkel mindig vigyázni kell. Azok a tervek, amik szerint ezt vagy azt a könyvet elemzem most felborulnak, részben azért, mert lassan egy éve nem írtam ide, részben pedig azért, mert már nem is igazán emlékszem rájuk.
 Most a Trónok harcát olvasom - harmadszorra - szóval ha végigolvastam, akkor arról írok elemzéseket. Többet is, mert komoly teóriáim vannak. Remélem, hogy ez néhány kommentelőt fog jelenteni, vagy legalább megint fellendíti a látogatást. jelenleg a harmadik könyv első harmadában vagyok, szóval egy két héten belül akár végezhetek is ezekkel a könyvekkel, addig szépen lassan elkezdem az első rész elemzését/értékelését írni. utána pedig első olvasatra jön az a pár könyv, amiket most hirtelen megvettem, és a futár már ki is szállított. Amikor ezt a bejegyzést írom, még midig hidegek!
Michael A. Stackpole - Én, a jedi - fogalmam sincs, hogy mit várjak tőle
Sean Stewart - Yoda, Sötét találkozó - egy másik könyvben említették meg
Joe Schreiber - Halálosztag - Olvastam már más Schreiber knöyvet, szintén SW... érdekes élmény lesz
James Luceno:
1.) Sötét nagyúr
2.) A megtévesztés leple
3.) Darth Plagueis
Az elsőt olvastam könyvtárból, a többi pedig Luceno... Szóval biztosan megérte megvenni őket!

 Bocsánatot kérek, mert ember vagyok! Bocsánatot kérek mert ember vagyok, és mint ilyen korlátolt, hiú, és felelőtlen. Az utóbbi időre nincsen mit mondanom. Az első két hét hiányzásom még "so-so" érthető volt, ez viszont már nem. Először lebetegedtem, aztán a gép romlott el, de hamar megjavították. Az egyetlen magyarázatom azon kívül, hogy elszoktam ettől, az, hogy lusta vagyok. És ember.
 Viszont most szépen lassan megpróbálok ide visszaszokni. Először is azok a könyvek, amiket ígértem a jövőben elemezve lesznek, és az újabbak, amikhez hozzájutottam szintén - időközben a Felesküdöttek saga utolsó (pillanatnyilag utolsó) kötetét is megszereztem, elolvastam, illetve a Róma harcosa sorozat ötödik részéhez megszereztem még a negyediket is. Ezeket és még másokat elemezni fogok megint. És még egyszer mondom, mert mást nem tehetek: bocsánat.

  ...és balítélet. A büszkeségem, ez az új blog tíz óra alatt összesen tizenhét látogatót, és ennél jóval több letöltést eredményezett. Ez mondjuk banálisan hangzik, mert ez óránként nem egészen két embert jelent. Viszont ez egy amatőr, kezdő blog, semmi történettel, semmi háttérrel, és mivel a könyvolvasás kezd eltűnni, nem is számítottam sikerre. Mármint igazira. Ezért lepődtem meg, és roppant kellemesen, ezt elárulom. Persze balítélet lenne azt gondolni, hogy a sármos, ízes stílusom miatt választották ennyien. De próbálkozom.
  Azóta további tizenkét látogatás érkezett, az utóbbi kettő óra alatt pedig újabb öt, amit ismét sikernek könyvelek el. Büszke vagyok, na. Hízott a májam pár dekát, de ezzel egyenlőre nincs is gond. Viszont hálából, amiért ennyire sikeres lett a blog, holnap megírom az Észak farkasai (az első gondolataimmal ellentétben azért egy elég jól sikerült könyvnek tartom, ha nem is kifejezetten jó) elemzést, és vasárnap, vagy hétfőn sorra veszem a következő SW könyvet, a Birodalom örököseit. Jó szórakozást, és ha van valami könyv, aminek az elemzését elolvasnátok, csak kérjétek!

  Mint írtam, problémám volt azzal, hogy mit is olvassak. Az utóbbi három napban kénytelen voltam filmekre specializálódni, mert egyszerűen nem láttam semmit a polcomon, amit olvasnék. És nem is volt, minden, amit olvasnék, már megvolt a közelmúltban, és minden, amit láttam nem esett bele az olvasnám kategóriámba. legalábbis most. Ez nem permanens kategória.
  Szóval mit tehetek ilyen helyzetben? megkérdezem azt az embert, aki valószínűleg inspirálta az olvasás iránti szeretetemet. Az apámat. Valószínűleg örököltem egy csomó olvasó-gént, vagy mi... Szóval a beszélgetés nem éppen az én kérdésemmel kezdődött, és valahogy így hangzott:
 - És mit olvasol éppen?
 - Semmit, mióta kiolvastam az a római könyvet három napja.
 - Három napja?! Úristen, hogy bírod ki?
 - Szarul, hülye figurákkal találok ki történeteket. [Ez az igazság, hülye figurák pozícióba állításával írtam történeteket.]
Tehát ő megjegyezte, hogy miért nem olvasom el a Druon könyveket. konkrétan félremondta, és a Sötét lovagok sorozatot mondta, de értettem mire gondol. és tényleg... A Druon könyvek a százéves háborút megelőző eseményekkel, és a világ leghosszabb háborújával (leszámítva az arab-zsidó konfliktust) foglalkoznak, és csak annyit mondhatok róluk, hogy jók.
  Akkor hát a menetrend: Druon három kötetes (hat részes) sorozata, Az elátkozott királyok, megerősítve a különálló kiegészítéssel Az országvesztővel. Eztán a Sötét lovagok sorozat (Sötét lovagok - Hiú királyok), majd a Farkas a kertek alatt sorozat, ugyanazon szerző tollából (mármint nem Druon; Farkas a kertek alatt - A Sátán eltépte láncát). Végül, ha minden igaz, végre rátehetem a kezem Robert Low negyedik könyvére, A sárkányhajóra. És ezeket folyamatosan elemezni fogom!
  Ezek a középkori francia könyvek (gondolok itt Druonra) azért is sorsszerűen kerültek megint elém, mert éppen arra gondoltam, hogy mennyire élveznék az emberek ezen a blogon, ha Robert Low Francia históriáját kezdeném elemezni. Viszont azt csak fejből, mert kétszer átrágtam magam az első, hatrészes sorozaton, és egyszer a második, hétrészesen is, és NEM kívánom még egyszer megtenni ezt. Egy életre elegem van a vallásháborúk és reformáció kora béli finomkodó francia magatartásból. Szóval már megvolt a tér, időben azért elcsúsztam párszáz évet, de összességében mégiscsak jó helyen keresgéltem, a történelmi regények között. Szóval (és tettel) ez lenne. Viszlát, és jó szórakozást.

  A Kirajzással ellentétben a Hűség illetve a Válaszutak nem próbálnak olyan hatalmas, mindent megrengető elméletekkel előrukkolni. Tulajdonképpen teljesen nélkülözhetők a sorozat szempontjából, bár az előzményükhöz hasonlóan van egy alapozó feladatkörük, amit be is töltenek. A Hűség borítóján egy csapat rohamosztagos látható, ez elég is ahhoz, hogy felkeltse bárki érdeklődését, a rohamosztagosok mindig jól néznek ki. A másikon főleg Mara Jade látható, az egész sorozat egyik meghatározó alakja.
  A történetük sem egy nagy munka, semmi extra, egy egyszerű korrupciós eset, amit a megoldó felek valamilyen okokból nem bízhatnak a hatóságokra, illetve maguk is a hatóságok ellen vannak. A csapat rohamosztagos, az Igazság keze egy a kezdeteknél látott árulásból egy sokkal nagyobb összeesküvést látnak meg. Miután megöltek egy magasrangú, speciális tisztet, aki megpróbálta lelőni egyiküket, kénytelenek a birodalmi erőktől függetlenül tevékenykedni. Eközben Mara Jade egy másik szálon elindulva egyszerre ugyanott találja magát, ahol a rohamosztagosok is, és a végén már együttesen próbálják a gigantikus összeesküvést leállítani.
  Természetesen feltűnnek olyan karakterek is, mint Han Solo, Luke Skywalker éa Chewbacca, akiket az eredeti filmtrilógiából már jól ismerünk, ugyanúgy, ahogy feltűnnek olyan karakterek is, mint Disra adminisztrátor (későbbiekben a Thrawn Keze-duológiában Disra moff), Pelleaon kapitány és Thrawn főadmirális (ezen két utóbbi karakter csak a Válaszutakban, mint Pelleaon harmadtiszt és Thrawn főkapitány). Illetve Mara Jade, aki a rohamosztagosokkal együtt mégiscsak a könyv központi karaktere.
Azért van ez így, mert ez a két könyv nem arra a fenomenális maszlagra próbál támaszkodni, hogy a Birodalom milyen rossz, a Lázadás pedig milyen jó. Magyarul nem olyan fekete-fehér, mint a filmek. Nem, ők megmutatják azt a részt, ami rossz a Birodalomban, és megmutatjálk, hogy vannak ám idealisták, akik a rendszeren akarnak javítani. Vannak jók és rosszak ott is. Jókról és rosszakról beszélve, a Válaszutak egyik legnagyobb antagonistája Axlon úr, a Felkelők Szövetségének egyik vezetője! Na ez azért pazar dolog, én különösön imádom, amikor valami nem ennyire sablonos.
  És végre egy olyan rész, amiben a hétköznapi rosszat látjuk, korrupció, zsarolás, árulás. Azért az sem teljesen mindennapos, hogy a Csillagok Háborújában nem a szuper Lázadók harcolnak az ördögien gonosz Birodalommal, vagy éppen nem csempészek menekülnek hatszázezer csillagromboló elől. És ez adja az egész ízét.
  Szóval mi az, ami ebben a könyvben (ezekben a könyvekben, na) tetszett... Először is a stílus. Nagyon szeretem, amikor gördülékenyen adják elő a dolgokat, és nincsenek olyan igazi filmes klisék a könyvben. Az széttépi az egész élményt, mint egy oda nem illő szó. Azután a szokásos: kidolgozott szereplők, sokrétű érzelemvilág, természetes motivációk, jó helyszínek, kifejtett gondolatok, pazarul megrendezett események, és mindig egy hatalmas végkifejlet! Az egész háttere fel van építve mindennek. És még valamI: fenomenális gonoszok. Főleg a Válaszutak Nuso Esva hadvezére, de a Hűségben a jó öreg Choard kormányzó egész végig a bolondját járatta velem. Nem értettem, hogy ha Disra adminisztrátor áruló, miért dobná fel az egész Felkelést. Hát mert nem volt az... Ó, Choard, nagyon hiányzol az új trilógiából.
  Mi az, ami nem tetszett. A szereplők érzelmeinek kidomborítása jó dolog, egészen addig, amíg nem megy túlzásba. Egy idő után a természetesség, ha természetes is, már idegesítő lesz, mert az olvasó vágyik valami kiemelkedőre. Mara Jade túl naiv, Luke túl Luke -os, és az első könyvben nincs Thrawn! Ami a legrosszabb volt, az mégis a könyvek hossza. Ezek a könyvek nagyon rövidek. Persze nem lehet ezt sokkal hosszabban kifejteni, ezt én értem, de egy jó könyvet szívesebben olvasnál tovább. Hát, ez van.
  Értékelés: érzem én, hogy ebbe a könyvbe azért nem fektettek olyan sok energiát, mint az előzőbe, és a következőkbe. A rövidség, illetve az, hogy azért összességében a Lázadók több szerepet kaptak, mint kedvenc rohamosztagosaim megteszi a hatást. Egy százas skálán valami olyasmit mondanék, hogy 77-78, viszont nem akarok fölfelé kerekíteni ebben a helyzetben. Bocsánat, de hét.
  Mindenkinek ajánlom, mert akciódús, fordulatokban bővelkedő, és izgalmas. Jó humor, sziporkázó párbeszédek; ennél többet nem kérhet senki.

  Kiolvastam az Észak farkasait, és még azelőtt a másik két könyvet. Kicsit azért csalódott vagyok. Mármint, hogy négy nap alatt megint kifogytam. kellemetlen dolog, mert most tényleg megfeneklettem, hogy mit is olvassak. Valamikor áprilisban és májusban a Felesküdöttek-sagát olvastam ki, utána a kedvenc sorozatomat, az Óriások csatáját, majd az összes SW könyvet, végül ezt a hármat, és most megszorultam.
  Ha valakinek van valamilyen ötlete, csak rajta, jelezze. Ha nem akkor valószínűleg olyanokat fogok olvasni, mint a Harry Potter, azt legalább két éve nem olvastam el. Legalább van valami, amit mindenki ismer. Akkor egyenlőre ennyi, amíg találok magamnak valamit. Továbbra is álljatok készen, mert a most, illetve a közelmúltban olvasott könyvek elemzéseit folyamatosan pakolom majd föl.
  Ja, és ha minden igaz, akkor hamarosan megszerzem az egyik kedvenc sorozatom utolsó részét, Robert Low fentebb említett sagáját. Az utolsó rész, a Sárkányhajó elolvasása után pedig megejtem mind a négy elemzését. Szóval csak sok sikert mindenkinek, és:
Jó szórakozást!

  Mint korábban már mondtam, nem olvastam még egyetlen Skandináv Krimit sem, illetve az író más műveihez sem volt szerencsém, éppen ezért meg is lepődtem. Amikor azt olvastam, hogy "krimi", akkor valami olyasmire gondoltam, mint egy Poirot, egy Sherlock Holmes, vagy éppen egy Columbo, esetleg a kedvenc krimisorozatom (Harry Kemelman - A rabbi sorozat) egy skandináv változatára számítottam. Na hát, tévedtem. Nem tudom miért, de elszoktam attól, hogy a krimi nem csak azt a nyomozást jelenti, amit mondjuk a CSI -ban lehet látni. Hát igen, inkább bármilyen kriminológiai történetre illik, de őszintén szólva a nyomozás és gondos bizonyítékkeresés minden téren megjelent, míg a többi típusból szépen lassan horror, thriller vagy akció lett. Ez a knöyv is ennek a háromnak a vegyítése. megvan benne az a vaslogika, ami kel egy tojásfejű belgának vagy egy kiállhatatlan brit mesterdetektívnek, csak kevésbé sziporkázó, és mindig időleges. Ahogyan a maga módján izgalmas, ha nem is úgy, ahogy a fentebb említett klasszikusok. nem, ez inkább megy rá az akcióra, és komolyan megpendíti az érzelmi szálakat.
  A történet szerint Roger Brown Norvégia legsikeresebb fejvadásza (ez az álláskeresők menedzserére vonatkozik, nem a bérgyilkosra), aki egy áloméletet próbál fenntartani álomnőjének. Mivel az idill nem pattanhat meg, és a felesége a mindene, kénytelen képtolvajként biztosítani a mellékkeresetet. A lényegi rész akkor kezdődik, amikor az egyik munkára megtalálja a tökéletes jelöltet, aki néhány apróbb szépséghibától eltekintve tényleg száz százalékig az ő embere lenne egy fontos melóra. Hogy tovább szépüljön a helyzet, a férfi tulajdonában van a világ festményeinek egyik legértékesebb darabja, ami nemcsak, hogy kihúzná az anyagi csávából, de egyből kőgazdaggá tenné hősünket. És akkor kezdetét veszi a harc.
  Az ember azt gondolná, hogy miután ellopta a férfi a képet, a másik bosszúból üldözni kezdi, de a képtolvajlás másra kellett. A férfi lakásán ugyanis megtalálja a felesége mobilját, és rájön a viszonyukra. Ezért aztán ellenzi a férfi felvételét a céghez, a feleség kétségbeesik, a férfi pedig elkezdi üldözni a fejvadászt, hogy meggyőzze arról: ő a tuti. És kezdetét veszi egy hosszú, izgalmas hajsza, leszámolásban kicsúcsosodva.
  Mi az, amit szeretek ebben a könyvben? Szóval egy akciódús könyvet olvasni mindig élvezet, ha jól ki van dolgozva, és ez a könyv nagyon jól lett eltalálva. Kicsit steril és hideg a stílusa, de őszintén szólva ez nagyon jól passzol a történethez is, és a főszereplő igazán hihető karakterré válik tőle. nagyon nagy hangsúlyt fektetett a házasságuk nagy traumájára: az alacsony férfi kompenzálni akarja a magasságát, ezért rábeszéli a gyerekközpontú feleségét, hogy hajtsanak végre abortuszt, mikor az terhes. Így megvédi a pozícióját, és saját szavaival ő lesz a "kakas a szemétdombon". A nő persze majdnem megőrül, házioltárt állít valami gyerekeket védő ázsiai istenségnek, meg hasonlók. De milyen szépen kidolgozta a helyzetet, ami abba a helyzetbe juttatta a feleséget, hogy amikor a kis álláskereső gyereket ígér neki, képes odadobnia a férjét érte. persze a nő karaktere elég naiv. Én többször is lecsaptam volna egy fejszével, miközben olvastam. Aztán van benne románc, árulás, intrikák, bonyolult tervek, üldözés, akció és a hatóságok teóriája, ami pont úgy hangzik, ahogy hősünk kialakította. Egy remekül tálalt és megírt könyv, nagyszerű darab.
  Mi az, ami viszont nem volt túl jó... Hát a steril és hideg stílus passzolt, de nekem nem volt annyira szerethető. Kicsit túl laza is volt, bár ez a főszereplőtől függ, és mert egyes szám első személyben volt írva, ilyennek kellett lennie. De ettől függetlenül nem kell tetszenie teljes mértékben. Aztán az "antagonista" terve is elég homályos volt, nem volt rossz, mindenesetre összeszedettebb és logikusabb is volt, mint egy akciófilm főellenségének a terve.
  Összességében egy kellemes tapasztalat volt,e gy kiváló könyvet olvastam, és megmutatta, hogy bizalommal fordulhatok a Skandináv Krimik felé, ha éppen megszorulok abban, hogy mit is olvassak. Amint összekaparok valamennyi pénzt, rögtön megszállom a legközelebbi Librit, és jól bevásárolok belőlük. Ja, és a borítót is jól eltalálták. Két öltönyös fickó, (ezek mindig jól mutatnak), fehér, vörös, és a fekete öltönyök felett jól látszó, fehér cím.
Végső értékelésem... Hát, a Kirajzásnak kilencest adtam, de ez inkább amolyan szeretet kilences, mert ha egy százas skálán pontoznék, nyolc és fél lenne a maximum. Ez a könyv új volt nekem, ezért aztán az első benyomás erősebb és üdítőbb. De mivel a másiknak megadtam a kilencest, ennek is megadom, szóval: kilenc.